Tenkuu no Escaflowne

Kifejezetten gyengéim a különböző műfajokat keverő, ezáltal egészen egyedi atmoszférát teremtő alkotások, és a ’96 tavaszán elstartoló Tenkuu no Escaflowne mindezt két aspektusból is szállítja. A főképp a Macross szériáról ismeretes Shoji Kawamori fejéből kipattanó ötlet egy hétköznapi lány különös események következtében történő, fantasy világba való teleportálásáról szól, ahol azonban kardok mellett különféle mechákba ülve vívják az emberek a csatáikat, illetve a változatos repülőszerkezetek is inkább bírnak futurisztikus, mintsem medieval jelleggel. Mindemellett a kezdeti elképzelés még jóval shounen-szerűbb elgondolást takart, ám a később direktori székbe ülő Kazuki Akane (aki pályája során például a Noein sorozaton, vagy a Birdy the Mighty 2008-as remakején dolgozott) némiképp eltolta a hangvételt a shoujo irányába, és változtatott a főhősnő küllemét illetően, ezáltal célkeresztbe véve a női közönséget is, noha ez a kilencvenes években az animék rajongótáborát tekintve talán nem volt még annyira számottevő, mint manapság. Nobuteru Yuki karakterdizájnerrel karöltve megalkották a kezdetben átlagos, hosszú hajú, tipikus animehősnőként elképzelt Hitomi helyett a jóval egyszerűbb és ezáltal emberibb, olykor egészen valósághű személyiségjegyekkel felvértezett végleges valóját, mindemellett a változtatások a férfikarakterek megjelenésének is erősen bishounen jelleget kölcsönöztek. Egy a rendezővel készült interjút olvasva találtam az információt, miszerint az orrok kinézete nem rajta, hanem teljességgel a dizájneren múlt, és talán ez volt számomra az egyetlen kifogásolható pont, mert a szereplők arcából kiálló gigantikus, hegyes dárdák nem egészen illenek az összképbe.

“Tenkuu no Escaflowne” olvasásának folytatása