Death Stranding

“Ha a játék címe mellett nem szerepelne Kojima neve is, mindenki lehúzná” – böfögi bele randomjóska az internetbe mielőtt realizálná, hogy az utálkozók száma lassan a Kojima fanok haderejének összegét is eléri. Valóban, az ő neve feltehetően sokat hozzáadott a játék megítéléséhez, hiszen, még ha újabban kissé megkopott renoméval is, de többnyire garancia volt a minőségre, azonban épp ez a név srófolta gyakorlatilag elérhetetlen magasságokba az elvárásokat, mindemellett zsigeri gyűlöletet szított az összes contrarianben, akik természetesen egy milliszekundumot sem játszottak az írás alanyával, viszont belenéztek egy streambe arra a három és fél percre, amíg tökéletesen át nem látták a játékmechanikát. De tudjátok, minden egyes vitában egyszer csak feltűnik a semmiből az a 200IQ-val megáldott géniusz, aki benyögi, hogy “both sides are idiots”, és ezúttal én leszek az, aki magára vállalja ezt a szerepet.

“Death Stranding” olvasásának folytatása

198X

A közelmúltban nosztalgiával és múltidézéssel gyakorlatilag bármi eladhatóvá vált, ami nem is meglepő, tekintve, hogy a jelenkori túlszabályozott, rendszeres internetes hisztik pestisétől sújtott, különféle aktuálpolitikai ideológiákkal átitatott ipari szutyok sokak szemét a popkultúra aranykorának gondtalan és felhőtlen időszakára vetette. Az effajta művek visszarepítik az embert abba a világba, amikor még nem különféle kvóták és agendák szabták meg a szórakoztatóipar aktuális kínálatát, ennélfogva kevesebb volt a tervezőasztalon nagy precizitással összefércelt, minél szélesebb célközönségre pozicionált szürke középszer, viszont annál több a buta, bárdolatlan, de lélekkel és identitással rendelkező alkotás.

Igaz mindez a videójátékokra is, ahol ugyan természetesen AAA szinten is akadnak csodálatos művek a mai napig (mert korántsem volt minden jobb régen), de az újszerűség és kísérletezőkedv bátorságát, vagy épp a régmúlt divatjainak rózsaszín ködös felidézését jelenleg az indie közeg szolgáltatja, amire én legalább annyira vevő vagyok, mint a 4k szemkifolyató szépségeire. Ebben a szellemiségben fogant a Hi-Bit Studios gondozádában készült 198X, amely a sikeres Kickstarter kampányt követően nemrég került fel Steam-re, és azzal a lendülettel a librarymbe is az enyhén magasra belőtt árcímke ellenére.

“198X” olvasásának folytatása

A Days Gone legnagyobb hibája a fehér, heteroszexuális, szexista férfi főhős?

Egyes külföldi oldalak recenzorainak véleménye szerint igen, legalábbis nagyon sokan billogozták ezeket a vádakat a Days Gone bőrére. Mielőtt példákkal illusztrálnám a dolgot, érdemes elgondolkozni azon, vajon helyes-e egy a szimpla szórakoztató termék és a művészet kicsit sem vékony határmezsgyéjén félszegen álldogáló, behatárolhatatlan dolgot pusztán ideológiai alapon szemlélni. Illetve érdemes-e bármit? Sőt, igazából szempont kell legyen ez egyáltalán?

“A Days Gone legnagyobb hibája a fehér, heteroszexuális, szexista férfi főhős?” olvasásának folytatása